Címke: favágás

Méhecskék a gesztenyefában

Különleges élményben volt részünk a minap. Két öreg, elhalt gesztenyefa kivágásához hívták Tamást. A második fa ledöntése után kiderült, hogy a fatörzsben egy méretes üreg keletkezett a gombafertőzéstől. Ahogy benéztünk az üreges törzsbe, valamilyen képződményeket láttunk, elsőre hirtelen azt hittük, hogy biztos a lódarazsak lakása, mert róluk tudtuk, hogy több fába is beköltöztek. De jobban odanézve látszott, ez valami más, úgyhogy bevilágítottunk, és hitetlenkedve állapítottuk meg, hogy ezek bizony lépek!  Egy természetes méhodút találtunk. “Szerencsére” már lakatlan volt, így nem ítéltünk halálra egy egész méhcsaládot a favágással.

Pont az elmúlt hetekben beszélgettünk a természetes méhlakásokról, és elővettem a Honeybee Democracy c. könyvet, amelyben leírják, hogy milyen űrtartalmú rönkökkel érdemes próbálkozni. Ez a most talált odú teljesen megfelel a könyvben leírtaknak: kb. 25 cm átmérőjű, kb. 1 méter mély üreg. Nyolc lép volt benne. A hőszigetelése első osztályú lehetett, a farönk vastagságát elnézve. Szép életük lehetett benne a méhecskéknek.

Egy újabb emlékeztető, hogy a természetes rendszerek milyen jól működhetnek, ha vannak erdők, nagy fák, életterek. Köszönjük, hogy most egy kicsit belepillanthattunk. 🙂

A farönk.
A lépek teteje.
A lépek alja.
Lépek az odúban.

 

Egy favágás margójára

“A fagyos levegőben mintha óriási szú percegne valahol, visszhangos az öreg erdő, horkol a fűrész, csattog a fejsze…s mintha a szíve szakadna meg a vén fáknak: rekedten felkiáltanak, s eldőlnek a hóban holtan.
Holtan? Nem igaz. Az erdő nem ismeri ezt a szót. Az erdő volt, van és lesz. Igaz, a fák ledőlnek, de a gyökerek szívják már az új sarj táplálékát, álmodják már az új hajtást, és a csírák mélyén már új erők suttognak.
Holtan? Hogy lenne ez igaz, hiszen fájukból tűz lesz, otthonok melege, út lesz és távolság a kerekek robogásában, játék a gyermekek kezében és szívében, munka lesz és kenyér, szerszám és kisteknő, kitárt kapu és ringó bölcső..
Holtan? Hiszen papír lesz belőle és könyv és harangláb, és belőle lesz koporsó, egy másik világ ismeretlen messzeségének nyugodalmas csónakja.
Nem, az erdő nem fél a haláltól. A fák dőlnek és nőnek, mert ez a dolgok rendje.”

(Fekete István: Éjfél az erdőn)