Címke: tavasz

Ültetési láz

Ránk szakadt a tavasz. Hirtelen mindent egyszerre kell, elszaladnak a napok. Viszont cserébe haladunk is szépen a munkákkal. Behoztunk néhány elmaradást, elültettünk egy rakás mindent (bodza- és fügeültetvényben pótlást, körteoltványokat, vadalmákat, homoktövist) , Tamásnak sikerült sok vadkörte és -alma alanyt beoltania, az erdőkertekben a termő fák körül visszavágta a szileket, aztán megvolt az első fűnyírás, és az első vetemények is a földbe kerültek.

Az egyik nagyobb lélegzetű projekt a málna szétültetése volt. Ez is egy elmaradás volt, jó, hogy idén időben odaértünk. A kiásott töveket három új sorba tettük. Ebből kettő a régihez közel. Itt leginkább a siskanád ellen kell védekezni. A sorok kaptak egy vastag trágyatakarót, egy része alá karton is került, a trágyára pedig egy réteg avar- vagy szalmatakaró került. Ez a takarószerkezet tápanyagot ad, elnyomja a konkurenciát és visszatartja a vizet. Hajrá, málna!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik sor kicsit távolabbra került. Ott egy kerítés mellett már évek óta egy jó vastag gallytakaró van. Most ebbe a takaróba kerültek a tövek. Látszott a talajon, hogy a takarásnak köszönhetően beindult már az élet. Reméljük itt is jól érzik majd magukat.

A veteményes is a “használd amid van” megközelítéssel készült. Amink volt, az a többéves óriási trágyarakás helye, mivel sikerült a trágyát kihordanunk. A helyén maradt gyommentes területet próbáltuk meglazítani, aztán vastagon letakartuk szalmával (szalmánk is volt, a közvetlen szomszédunkból) és abba kerültek a sorok. A másik veteményes az egyéves trágyamezőben kapott helyet. Az őszi vetés is szépen kikelt benne, spenót, hagymák, saláta. Most egy részében siskanád-kaszálékkal takartam, a maradék részen pedig szalmatakarásba ültetem majd a dolgokat. A legnagyobb kihívás itt mindig a szárazság, meglátjuk mit hoz az idei szezon. Most még szép nedves a talaj, reméljük a takarás sokáig így tartja.